46-47. fejezet

Nos hát elérkezett ez is! Az utolsó két rész! hűűűhhaaa nem gondoltam, hogy valaha is megfogom osztani a neten is ezt a történetet hiszen ez csak egy kis történetnek indult a barátaimnak aztán láss csodát egész jó kis sztori lett belőle. legalább is nekem, mint írónak tetszett :) Folytatás egyenlőre nincs tervben de hosszú még az élet és ki tudja mit hoz a sors :) Remélem tetszett ez a kis történet, akinek bejött ajánlom a többit is (igaz azokat inkább Directionereknek :) ) Nem is húzom tovább az időt jó olvasást és kérek mindenkit azt is aki eddig nem írt a fejezetek alá, hogy egy utolsó, mindent összefoglaló véleményt/kritikát jót, rosszat amit akar írjon nekem :) köszönöm, hogy megoszthattam A mi történetünket veletek :) ♥♥

46. fejezet

Félve rápillantottam, de nem kellett volna. Hideg, kiüresedett pillantást láttam a régi megszokott vággyal és kíváncsisággal teli helyett. Tudtam, hogy én tettem ezt vele. Fájt, de a helyrehozhatatlan dolgokat már nem tudom megjavítani. 
-Chh.- mondta halkan, mikor már beálltam mellé, hogy elkészítsék végre a képet. - Jellemző. - Katt, katt és már el is készült a nem éppen boldogságot tükröző kép. Legalábbis a mi párosunkra nem ez volt a jellemző.
-Akkor induljunk. - törte meg a megfagyott levegőt Kim. Csak álltam ott mintha meg sem hallottam volna. A tudat belém hasított. Végleg elvesztettem. Már nem lesz soha többé semmi sem ugyanaz. Elment és vele együtt szívem is. Elveszítettem ezt a csatát. - Alyssa csipkedd magad, mert magam rángatlak az autóba ha két percen belül nem ülsz itt és ne várd meg míg oda megyek.- észbe kaptam és kirohantam, majd behuppantam az autóba. Mosolyt raktam fel a nem éppen vidám arcomra, de bevált és nem kérdezősködtek. Lassan haladtak az autók a helyszín fele. Hihetetlen, hogy mennyien kíváncsiak erre az átkozott estére. Tulajdonképpen ezzel az egész bálosdival kezdődött ez a nagy veszekedés meg persze azzal, hogy hihetetlenül makacs vagyok. Rosszul éreztem magam, fájt a fejem és rettentően melegem lett.
-Mikor érünk már oda?- kérdeztem pár perc múlva.
-Nem sokára. Mért talán van valami baj kincsem? 
-Azt hiszem még nincs. - hangsúlyoztam ki a még szót.
-Alyss nem izgulsz? - lelkesedett a húgom. Rámosolyogtam.
-Kicsit sem. - mondtam végül gonoszul.
-Ünneprontó. Szerinted ki fog nyerni?
-Nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy a hercegünk az Ő lesz. - böktem a fejemmel az előző kocsi felé. Kipillantott, majd vissza rám. - Hiányzik? 
-Jéééé nézd már ideértünk- alig parkolt le apa én már ugrottam is ki a kocsiból és rohantam a tömeg után. Elvegyültem. Ahogy viselkedett velem azok után már nem hiányzik. Bár ha úgy vesszük azért csinálta, mert én így tettem vele. 
Kerestem magamnak egy helyet ahol csendben túl élhettem az estét, míg el nem következik a tánc. Sajnos kis ideig élvezhettem a magány nyugalmát. A lányok megtaláltak és magukkal cipeltek bemutatni az ismerőseiknek. Igazából örültem neki így legalább könnyebb lesz elfelejteni és láthatja, hogy túl vagyok rajta. Felemelt fejjel mentem a lányok után, hol ide hol oda vittek. Mindenféle pasinak bemutattak volt köztük néhány jó fej is, de nem sok a legtöbb csak sznob, bunkó, akik ha egy csinos lányt látnak már csorog a nyáluk, de mivel jók fedő sztorinak velük maradtam beszélgetni. A szememmel megtaláltam Zacket. Nem követtem, csak szemmel tartottam mit csinál épp. Néha oda oda pillantottam. Rosszul esik, hogy nem mehetek csak úgy mellé, de hát ezt mind magamnak köszönhetem. Hosszabb ideig néztem, ahogy egy szőke lánnyal beszélget. Csodálatosan áll rajta az öltöny és az a test. Akaratlanul is elmosolyodtam az emlékek hatására. Abban a pillanatban ő is hátrafordult és észrevette, hogy bámulom. Halvány mosoly bujkált szája sarkában, de mintha megpróbálta volna eltüntetni onnan így egy komoly, boldogtalan, megbántott arcot láttam csak. Elkaptam a tekintetem róla. 
-Figyelsz te rám egyáltalán? - kérdezgette az előttem álló fiú. Azt hiszem Daniel-nek hívták. Nem tudom nem érdekelt.
-Ja, elbambultam. Bocsáss meg de most mennem kell. Viszlát. - azzal otthagytam a maga társaságában. Visszaballagtam a helyemre és leültem. Csak néztem az emberek kavalkádját, hallottam a boldogságtól felnevető emberek moraját. Szinte szikráztak a lábak a táncparketten. Lassan eljött a tánc ideje. Mindenki megkereste párját és felsorakozott. A műsorvezető hölgy felkonferált minket.
-Fogadják szeretettel a bál herceg és hercegnő jelöltek táncát. Ne feledjék szavazni a tánc után éjfélig lehet. - majd lassan elindult a zene. Fejem rettenetes fájásba kezdett és nem akart szűnni. A lépések betanultak voltak így lábaim maguktól működtek. Elérkezett a helycserés rész. Féltem. Féltem, hogy ha ránézek ugyanaz a lenéző szempár fogad, mint délután. Pontosan ezért nem is néztem rá. Szinte éreztem a hideg, eltaszítást ami belőle árad. Egyenesen a földet bámultam, míg el nem kerültünk egymás mellől. Remek Alyss most már semmit sem ronthatsz el és már csak a végpóz volt hátra. Remek és kész. Hatalmas tapsvihar. Hirtelen szédülés tört rám. Szorosan megkapaszkodtam Nate-be aki észre vette, hogy nincs minden rendben.
-Mi a baj? - suttogta.
-Kicsit szédülök. Azt hiszem kimegyek egy kicsit levegőzni. - kimentem és hatalmasat szippantottam a friss levegőből. Lassan helyre jöttem, már semmi bajom nem volt az ég világon leszámítva azt, hogy egy szívtelen, bunkó vagyok, aki másra nem jó csak, hogy összetörje az emberek szívét. Először Zack aztán a szüleim csalódtak bennem. Nem tudom mennyi időt töltöttem kint, de hatalmas tapsviharra lettem figyelmes. Vissza ballagtam és megláttam a színpadon álldogálni egy idétlen koronával a fején Zack-et. A lányok vad sutyorgásba kezdtek mikor beléptem a terembe.
-Ki gondolta volna? - tettem fel magamnak ezt a költői kérdést. 
-És most, hogy a hercegünk meg van.. találjuk meg mellé a hercegnőjét. - mondta a hölgy a mikrofon mögött. - Az idei Nyári Bál hercegnője..

47. fejezet

Még utoljára rendesen szemügyre vettem és hátat fordítottam, amikor meghallottam a nevem:
-Alyssa Jane Evans...Gratulálok igazán helyes hercegünk és bájos hercegnőnk lett. - csak álltam ott. Nem hittem a fülemnek. Ez nem lehet igaz. Zack arcán ugyanaz a meglepett arc látszott, aztán újra csak szimpla és egyszerűre, már-már lenézőre váltotta vonásait. Valaki megragadta a kezem és a színpad fele kezdett tologatni. Nem fogtam fel, hogy lehet ez. Hiszen szinte végig fapofával táncoltam. Sőt az a feszültség ami közöttünk volt szinte kizárta a lehetőségét annak, hogy nyerjek. Már a színpad lépcsőjén vezettek fel. Mikor felpillantottam. A műsorvezető széles vigyorával találtam szemben magam. Felkísért a színpad azon felére ahol még nem állt senki, majd óvatosan hajamba tűzte a tiarát. Még mondott valamit, de nem igazán figyeltem rá. A bennem felgyülemlett érzelmek kavalkádja jobban izgatott. Csak a végét hallottam
-.Akkor készüljön el az első páros fotó. - tapsikolt. Aztán közelebb tolt minket. Zavarban voltam és szívem majdnem kiugrott a helyéről. Ez az érzés már régen nem jelentkezett mégis kellemes volt. Gyorsan elkészítették a képet aztán körbe vettek minket a barátok, rokonok, ismerősök. Egyre távolabb kerültünk egymástól. Figyelmemet elterelték a lányok, akik fényképet akartak csináltatni velem. Nem akartam megbántani őket ezért belegyeztem. Fél órás pózolás után időt kértem. Épp az asztalok felé tartottam, hogy leülhessek, mikor Melissa lépett oda elém.
-Na nézd már és sikerült neki megnyerni e. Bár nem értem mért, hiszen úgy táncoltál mint egy öregasszony..pff.. meg ahogy kinézel. - kacagott fel. Ha nem lenne itt ennyi ember már rég felpofoztam volna. 
-Hagyj már békén. Egyáltalán mért utálsz ennyire? - förmedtem rá.
-Még van képed ilyet kérdezni. 
-Kérlek! Világosíts már fel, hogy mit tettem ellened, mert fogalmam sincs. - ekkor mérgesen rám nézett.
-Hogy mit? - ekkor pofon vágott – Elvetted tőlem Zack-et. - az arcom sajgott, de nem hagytam győzni.
-Nem én vettem el tőled, hanem te taszítottad el és arról meg nem tehetek, hogy szeret sőt valószínűleg én is összetörtem a szívét. Remélem örülsz. - azzal otthagytam és kerestem valami ismerőst. Csak Sophie-t találtam meg. 
-Úristen mi történt veled? - kérdezte aggódva.
-Veszekedtem. 
-Kivel? - kerekedett ki a szeme.
-Elég ha annyit mondok, hogy Barbie? - néztem rá. 
-Ohh akkor már értem. Na gyere segítek. - kimentünk a mosdóba, ahol hideg vizes borogatást rakott rá.
-Köszönöm. - suttogtam neki halkan. 
-Mire valók a barátok? - mosolygott kedvesen, majd összeráncolta a szemöldökét. Halvány kíváncsiságot véltem felfedezni tekintetében. Végül kibökte. - és mi a helyzet veletek? 
-Nem tudom. A mai nap teljesen máshogy viselkedett velem. Félek, hogy már örökre elvesztettem, de ugyanakkor rájöttem, hogy kell nekem és nem szabad elengednem. A legjobb lesz ha azzal kezdem, hogy gratulálok neki. Nem tudod merre van? - szomorú pillantása baljós előjelű volt. 
-Te nem tudod? 
-Mit? - hangom már szinte hisztérikus volt. 
-Már fél órája elment..- nem hagytam befejezni..
-Mért?
-Mert felvették a New York-i foci csapatba ezért oda költözik, de minél előbb menni e kell és.. és...- hajtotta le a fejét.
-Mi és? Sophie kérlek mond már! 
-És azt mondta, hogy mivel nincs kiért maradni a legkorábbi géppel megy, ami pontosan fél óra múlva indul. 
-Nem hagyhatom. Legalább bocsánatot kell kérnem tőle. - Nem akarom elveszíteni. Szeretem. A sírás kerülgetett, de erőt vettem magamon és kirohantam a táncparkett felé. Vadul kerestem Gareth-et. Az ajtónál találtam meg mintha már várta volna, hogy jövök. Furcsa volt, de nem érdekelt abban a pillanatban. 
-Kérlek vigyél ki a reptérre most azonnal. Könyörgöm. - nagyon megsajnálhatott, mert egyből igent mondott. Gyorsan beültünk és már indított is. Féltem, hogy elkésünk. Már csak a fő úton kell végig menni és kész ott vagyunk még oda érhetünk. Már majd nem ott vagyunk. Ekkor hirtelen az autók lassítani kezdtek és lassan dugóba tömörültek. Remek. Pont most! - Így nem érünk oda időben. El fogom veszíteni – kétségbe estem. Ekkor lerúgtam a magassarkúm és kivágódtam az autóból. Rohantam a reptér irányába ahogy csak tudtam. Cikáztam az autók között. A bejáratnál lassítottam, majd bementem. A váró kihaltnak és üresnek tűnt. Ekkor egy hang a hangosbemondóba közölte a hírt:
-New York-i járatunk sikeresen elhagyta a kifutó pályát. A következő gép fél órás késéssel indul Párizsba. Köszönjük figyelmüket. - Nem lehet. Elkéstem. Elvesztettem. Örökre. Összeestem a váró terem közebén és sírtam hajam mind az arcomba lógott és nem érdekelt, hogy ki lát vagy ki nem. Az életemnek vége és erről csak is én tehetek, mert olyan önfejű és makacs vagyok. Egy hisztis hárpia. Nem érdemlek mást csak egy üres szobát ahol nem törhetek össze szíveket és nem bánthatok meg embereket. Visszagondoltam az együtt töltött emlékekre. Az első találkozásra...az első csókra.. és azokra az éjszakákra amit együtt töltöttünk. Hirtelen egy ismerős dallamot halottam meg. Azt hittem a telefonom csörög. Megnéztem és nem. A gitár mellé egy hang is társult. Kíváncsian emeltem fel a fejem. A hang irányába fordultam, majd megpillantottam Őt. A szívem rohamosan kezdett verni. Alig kaptam levegőt. Felpattantam. Lassan indultam meg felé félve attól, hogy ez egy álom és elveszítem. Aztán egyre gyorsabban és gyorsabban mentünk míg végül egymás elé nem értünk. 
-Hát nem mentél el? - néztem mélyen a szemébe. - azt mondtad nincs kiért maradnod.- mondtam gyermeki ártatlansággal. 
-Akkor te mért vagy itt? 
-Mert..mert..- lehajtottam a fejem. - Féltem. Féltem, hogy örökre elveszítelek és sosem látlak többé. Féltem attól is, hogy nem bocsátasz meg nekem amiért így játszottam veled és összetörtem a szíved és végül féltem attól, hogy magamnak is bevalljam, halálosan beléd szerettem. - ujjával államat felemelte így tekintetünk újra összefonódott. Lágyan, de határozottan megcsókolt. Tudtam, hogy ez hiányzott. Végre enyhíthettem vágyaimon egy időre. Homlokunkat összeérintve álltunk a terem közepén. 
-Örülök, hogy eljöttél és, hogy a hercegnőmnek mondhatlak. Egyébként el kell mondanom cica gyönyörű vagy. - Végre kitudtam mondani, tisztán és nyíltan, egyenesen a szemébe:
-Szeretlek. - majd hosszan, forrón megcsókolt.

The End!

(komizz!)

44-45. fejezet

Lassan a blog végéhez érkezünk :) Már csak néhány fejezet :) Remélem tetszett mindenkinek és elnézéseteket kérem itt is hogy ennyit váratok mindig de érettségizem és nincs időm ja és elnézést a hibákért is :) Jó olvasást! ♥

44. fejezet

A napok csak úgy telnek az első táncpróba óta. Már a szüleim sem haragszanak rám, vagyis inkább megkönnyebbültek, hogy nem esett semmi komoly bajon. Azon kívül, hogy az őrület határán bolyongok, mert nem tudom eldönteni mit is szeretnék. Az egyik percben rettentő vágyat érzek, hogy karjaiba rohanjak, hogy csak öleljen míg lehet aztán újra elönt a düh és eszembe jut, hogy mit követett el ellenem, hogy mit is tett ez a kapcsolat velünk. Nem értem még mindig és tudtam, hogy ezt tisztáznom kell vele is. Lehet, hogy nem ma és nem is holnap, de hamarosan.
Verőfényes szerdai nap van. Három nap a bálig. Egész beletörődtem a táncos részébe is mivel nem tudtam tenni ellene semmit. Végig táncoltam mint valami marionett baba. Most is mint minden reggel az elmúlt hetekben a próbák előtt az árvaházban voltam, a kis hercegnőmnél. Egyre mélyebbre szorosabbra fűződött a kapcsolatunk a napok alatt. Valami oknál fogva már az első perctől megbízott bennem Stella. Hiszen nem volt senkije és semmije csak a bátorsága és az emlékek amibe burkolózott. Azóta mióta meghalt az édesanyja bezárkózott és igyekezett kizárni mindenkit, egyfajta védő burkot húzott maga köré. Amit senkinek sem engedett áttörni. Nem hagyhatom, hogy így nőjön fel. Tennem kell érte ha így hát akkor jelentem számára a világot. Lassan indultam tovább. Nem akartam pontosan érkezni tőlem már úgy is megszokták a késést. A koreográfiát már úgy is tudom. Kit érdekel ha pár percet kések. Ma még annyira sincs kedvem jó pofizni mint eddig vagy csak attól félek, hogy nem bírom tovább és rávetem magam Zack-re, de ha ez előfordul vajon mi történne. Eljátszottam a képzeletemmel míg odaértem. Az óra is ugyanolyan lassan telt mint a délután többi része. Összegyűltünk egy amolyan kerti parti keretében Jons-ékhoz. Minden táncos és szülő ott volt beleértve a tánc tanárt is. Ügyeltem, hogy nehogy valakivel is vitába keveredjek, mert nem voltam olyan állapotban, hogy abbahagyjam a veszekedésnél. Rá kell jönnöm, hogy vezethetem le a feszültséget úgy, hogy közben nem ártok senkinek. Mindenki apró csapatokba verődve beszélgetett. Lassan meguntam az üldögélést és elindultam a kert másik végébe, ahol talán egyedül lehetek kicsit, de meg is bántam, hogy elindultam. Mikor megláttam, hogy észre vesz és épp felém tart az ütő is megállt bennem. Tudtam, hogy eljön ez a beszélgetés, de reméltem, hogy később. Elfordultam majd elakartam indulni a másik irányba, de nem hagyta megragadta a karomat és gyengéden vissza rántott.
-Hagyj elmenni!. - parancsoltam Zack-nek, de mintha meg sem hallotta volna.- Süket vagy.
-Nem amíg nem beszéltük meg a dolgok. Kérlek Alyssa csak most ne légy makacs. - sóhajtottam, végül is ha át kell esnünk ezen akkor jó legyen.
-Rendben. Mint akarsz megbeszélni? - bár ez hülye kérdés volt. Amire nem is igazán vártam választ. - Inkább tudod mit? Hagyjuk az egészet belefáradtam ebbe a macska egér harcba. Éljük az életünket tovább úgy mintha még a suliban lennénk és halálosan utálnánk egymást. Minden sokkal jobb volt. Te lehetsz a sztár focista mindenki imád és nem kell egy ilyen magam fajta lány után futnod, mert minden ujjadra legalább két pom-pom lány ugrik egyből. Szóval ennyi volt, ha lehetne kitörölnélek az életemből.- fájt kimondani, de így lesz a legjobb. - Hagyjuk az álcát és a játékokat nem kell tovább színlelnünk, hogy szeretjük egymást. - tudtam volna még folytatni de, belém fojtotta a szót.
-Alyss én nem színleltem, amióta ott az oviban megláttalak az aranyszőke hajaddal és ahogy ölelted a plüss mackódat. Én akkor tudtam, hogy te nekem kellesz. Azt, hogy mikor és hol szerezlek meg nem tudtam és nem is volt bátorságom bevallani. - tátott szájjal néztem rá.
-Persze! - nem hittem a fülemnek. Nem akartam hinni neki. Azok után amiket elkövetett ellenem. Oké persze nem voltak, olyan rossz dolgok, amolyan ovis csínytevések, de nekem ez épp elég volt.
-Nem hiszel nekem? - ez inkább nem kérdésnek hanem kijelentésnek hangzott.
-Hogy is hihetnék ezek után? Azután, ahogy viselkedtél talán lehet, hogy én is felfigyeltem rád már akkor, de aztán jöttek az iskolás évek és egyre eltávolodtunk. Egy múló emlék lettél. Aztán jött az a bizonyos nap amikor hirtelen újra eszedbe jutottam. Tudod ezekre most jöttem csak rá, hogy mért is utáltalak akkor. - már hangom is elhalt. A semmibe veszett csak a sírás maradt. - Én ezt nem akarom folytatni. Térj vissza az életedbe én is úgy teszek és soha többé még csak ne is szóljunk egymáshoz. Kérlek. - szemébe néztem ami fájdalmat tükrözött e szavak hallatán. Nem bírtam tovább nézni. Inkább feladtam és utoljára hozzábújtam és szorosan megöleltem. Nem habozott és ő is ugyanígy tett. A feszültség ami eddig bennem volt szerte foszlott. Szíve még mindig ugyanúgy vert mint azelőtt. Össze vissza pont mint az enyém. A perc hosszú pillanattá olvadt. Megfordult a fejemben, hogy talán nem jó ez így, de döntöttem. Már vége lezárt szakasz. Elindultam, de még vissza fordultam felé.
-Ne keress soha többé kérlek én sem foglak! - szaladtam ki a sötétségből vissza a fénybe ahol a többiek voltak..

45. fejezet

A bál napja. Hát ez is eljött. A ruhám szépen lógott a szekrényen. Nem akartam felkelni csak feküdtem az ágyban párnával a fejemen. Az elmúlt napokban rengetegszer próbáltunk a helyszínen. Mindenki észrevette, hogy velünk nincs minden rendben. Nem volt meg a szikra a levegőben mikor egymás elé értünk...csak egy unott koreográfia lett belőle. Szinte egymásra sem néztünk, mert tudtuk, hogy csak a fájdalmat és talán egy halvány reményt véltünk volna felfedezni a másik szemében. Ó az a hatalmas barna szempár ami valaha a boldogságot jelentette számomra. Kicsit hiányzik, sőt..
-Alyss! Te még mindig fekszel? - jött be Kim hozzám. Meg sem moccantam hát ha békén hagy és nem kell sehova mennem. - Tudom, hogy nem vagy a legjobb formában, de kérlek csak ma hadd lássuk újra azt a mosolyt az arcodon mint mikor..- elhallgatott – sajnálom. Nem akartam, de ugyan már ha tényleg nem szereted nem itt fetrengnél, mint egy aszott öregasszony. - lehúzta rólam a takarót. - na gyere szépségem csináljunk valamit a hajaddal! - rángatott ki a menedékemből.
-Csak hogy tudd! Nem azért csinálom, mert szeretem. Hanem mert ez neked sokat jelent. - erőltettem mosolyt az arcomra.
-Aha persze! Na gyere, mert a végén elkezdek hinni neked!
-Jó rendben!
-Haha tudtam én.
-Higgy amit akarsz. - kacsintottam és ráhagytam a dolgot, majd helyet foglaltam a székben a tükörrel szemben. Átfésülte a kócos, csomókban lógó tincseimet. Próbálgatta, hogy állna a legszebben. A végére úgy döntött, hogy kontyot készít. Fél órás kínszenvedés után megszületett a végeredmény. Egy idétlen paca a fejem tetején ami egyáltalán nem illett oda.
- Szerintem jó. De most én is megyek készülődni. - nézegettem egy kicsit és rájöttem ez nem én vagyok. Egy határozott mozdulattal kihúztam a hajamat összetartó csatokat. Lágyan hullott a vállamra. Nem akartam megsérteni vele a húgomat, de jelenleg nem érdekelt semmi, majd kárpótlom valamivel valamikor. Visszafeküdtem az ágyba és újra gondolkozni kezdtem. Nem tudtam eldönteni, hogy jó választás volt e amit tettem. Annyi pedig biztos, hogy nehéz lesz elfelejtenem sőt az még nehezebb lesz, hogy nélküle éjek, de nem sokára vége a nyárnak és újra iskola, ahol könnyebb lesz felejteni. Remélem. Bár lehet, hogy ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy tényleg egymásnak vagyunk teremtve. Nem tudom és úgy is mindegy. Már vége mindennek. Alyssa Jane Evans ez jól elszúrtad.
Több órán keresztül feküdtem. Ebédelni sem mentem le. Anya jött fel fél kettő körül és hozott nekem enni.
-Kicsim mi a baj? - ült mellém az ágyra. Odébb söpörte a hajamat a szememből.
-Az égvilágon semmi! - mért?
-Látom rajtad.
-Rosszul látod! - csattantam fel és bedőltem a párnák közé így az összes hajam újra eltakart. -Tudom, hogy nehéz döntést hoztál, de túl kell lépned rajta ha már tényleg nem szereted. - kis hallgatás után megszólaltam, amilyen halkan csak tudtam.
-És mi van ha szeretem?
-Hát akkor küzdened kellett volna érte.
-Igaz. Mindegy már késő.
-Azért ne mondj ilyeneket, amíg van egy halvány remény sosincs késő. Na gyere segítek elkészülni.- megragadta a kezem és kirántott az ágyból. Újra a székbe ültem. Anya mögöttem állt és a hajammal babrált. A végére egy laza fonat került a fejemre, mint egy korona. A maradék hajam pedig hullámosan hullott a vállamra. A délután maradék része is efféle készülődéssel telt. Utolsó lépésként belebújtam a kiválasztott ruhámba. Egész jól éreztem magam. Rengeteget beszélgettünk anyával. Sokat segített, hogy végre megtalálhassam önmagam. Felfrissülve sétáltam le a nappaliba. Kim, Kris és Eli még fent voltak. Apa és anya egymást ölelve néztek végig rajtam. Láttam a büszkeséget a szemükben.
-Kislányom gyönyörű vagy. - dicsért meg. Ekkor a többiek is csatlakoztak. - és itt a többi szépség is.
-Istenem, hogy felnőttetek. - mondta nagymama.
-Mehetünk? - kérdeztem sóhajtva.
-Még nem. Még fotót kell készítenem rólatok. - jelentette ki anya.
-Akkor fogj hozzá.
-Meg kell várni a párotokat a kép csak akkor teljes. Már mindenkinek szóltam.
-Remek most akkor egy képen is lehetek vele. - épp leülni készültem mikor Gareth belépett az ajtón, majd Nate és végül Zack. Próbáltam elrejteni minden érzelmet ami előakart törni. Gyorsan elkészítették a képet, amikor Nate megszólalt.
-Ha lehet én szeretnék Eli-vel is egyet. - kedvesen mosolyogva a lányra.
-Persze de akkor Alyss és Zack se maradjon ki! - mondta anya ördögi mosollyal.
-Rendben. - vágtam rá. Fel sem fogva mit mondtam. Nem bírtam tovább engednem kellett a vágyaimnak. Éreznem kellett a közelségét.. az illatát.. még ha utoljára is...

42.-43. fejezet

42. fejezet

Korán ébredtem. Az éjjel rosszul aludtam. Reggel is csak forgolódtam míg a lányok fel nem ébredtek. 
-Alyss hagyd már abba beleszédülök, ha még egyszer átfordulsz! - mondta álmosan Julie. Nem tudom mért, de felkuncogtam és csak azért is végre hajtottam. Erre egy nagy sóhajtást hallottam és még jobban nevethetnékem támadt. Szinte már a könnyeim is kifolytak mikor egy párna arcon talált. Értetlenül könyököltem fel és néztem Daisyre aki kacsintott és mosolygott rám.
-Igen? Te így, én is így! - kacagtam. Felkaptam a párnát a földről és elkezdtem püfölni vele a lányokat. Hatalmas nevetésbe törtünk ki, mire valaki benyitott és ijedten pillantott ránk.
-Lányok! Óóó szia téged azt hiszem még nem ismerlek. - mosolygott kedves a hölgy aki az ajtóban állt. Botladozva másztam le az ágyról, mikor sikerült stabil helyzetbe hoznom magam bemutatkoztam: 
-Őő..Alyssa vagyok. Remélem nem baj, hogy itt aludtam. - mosolyogtam kedvesen.
-Persze, hogy nem, de remélem otthon tudnak róla. ÓÓ amúgy Mrs. Carson vagyok, de szólíts csak Sophie-nak. 
-Persze, hogy tudnak róla, Sophie. - füllentettem,majd kiment és becsukta maga mögött az ajtót. Mire megfordultam egyik lány sem feküdt már az ágyban. Vadul dobálták ki a ruhákat a szekrényből. Viccesen néztek ki. 
-Ti meg mi a francot csináltok? - érdekes, hogy alig fél napja ismerem őket és mennyire megkedveltem a bolond fejüket. Komolyan talán életem egyik legjobb dolga volt, hogy találkoztam velük. 
-Ruhát keresünk neked.
-Nekem? 
-Neked hát! - már majdnem megkérdeztem minek, de rájöttem, hogy amibe tegnap voltam annak már nem hiszem, hogy segít egy vagy akár több mosás. Szóval törökülésben leültem az ágyra és vártam a végeredményt. Azt hittem sosem végeznek. Már éppen megakartam szólalni mikor az orrom alá dugtak egy ruhadarabot és betessékeltek a fürdőbe, hogy azonnal vegyem fel. Végig mértem az igencsak aprócska szoknyát, de azonnal beleszerettem. Nem tudom mért, de nagyon tetszett pedig nem szoktam ilyet hordani. Óvatosan felvettem, hogy semmi baja se essen. Olyan mintha pánt nélküli lenne, de nem az hiszen egy csipkés résszel kapcsolódik össze, ami így rövid ujjúvá teszi az egészet. A mell alatt pedig kibővül és lágyan lóg a testem mellett. Hajamat kiengedtem így hullámosan hullott a vállamra, majd kiléptem a folyosóra. Ahol két kíváncsi szempár már várt rám. 
-Húha! - kiáltottak fel egyszerre. - Tökéletes. - kicsit elpirultam és szégyenlősen a földet kezdtem el nézegetni. Bevallom tényleg imádom ezt a ruhát. Azt, hogy sima és egyszerű mégis szépnek érzi benne magát az ember. 
-Csajo...hűűűű – Will jött fel a lépcsőn – Gyönyörű vagy... - tátott száján elmosolyodtam – izéé.. csak azt akartam, hogy mennünk kéne ha nem akarunk elkésni. - fordult sarkon és szalad az ajtó felé. A lányok gyorsan összekapkodták a holmikat és elköszöntek, majd követtük Will-t.
-Ugye tudjátok, hogy Emm-ék is velük jönnek? - kíváncsiskodott a srác már az autóban. 
-Óóó ez remek. - húztam mosolyra a szám – ők lesznek az elsők akik kinyírnak. 
-Ne mond ezt, hiszen mindenki úgy aggódott érted. Inkább örülni fognak annak, hogy semmi bajod sincs sőt a szerintem a szüleid is így lesznek vele. 
-Remélem. Én nem akartam ennyi ideig elszökni, de át kellett gondolnom néhány dolgot ahhoz, hogy megnyugodjak és tisztán lássak. Sajnálom. - mondtam halkan a többieknek mikor megálltunk Dorothy-ék házánál. - Hát akkor Let's go! - a lányok boldogan futottak a kocsihoz, majd Emma hatalmas csókot nyomott Will szájára. Dorothy kinyitotta az autó ajtót és ledermedt. 
-Mi a baj? - ordította Emma, majd oda szaladt mellé. - Alyssa! Uram Isten úgy aggódtunk – kirángattak a kocsiból és szorosan magukhoz öleltek. 
-Sajnálom, én nem akartam, de nem volt más választásom. 
-Csajok igazán nem akarom elrontani ezt a meghitt pillanatot, de elfogunk késni. - sürgetett Will. Gyorsan beszálltunk és elindultunk. Közben a lányok is össze ismerkedtek és elmesélték, hogy mi történt míg nem voltam itt. Kiderült, hogy nagyapa jobban van és már holnap haza is jöhet. A szüleim rendesen kivannak akadva, de nem érdekel ez kellett a lelki békém érdekében. A lányok nem is haragudnak annyira hiszen pontosan tudják min mentem keresztül az elmúlt hónapokban és hát Zack.. teljesen maga alatt van ezenkívül magát okolja, hogy miatta nem jelentkezem, de pont olyan makacs mint én nem mutatja ki, sőt azzal a véletlen csókkal indokolja még mindig, hogy már nem kedvel. Hát jó egyikünk úgy sem bírja sokáig. Szóval legyen így ahogy ő akarja. Harcoljunk és utáljuk egymást míg végül újra meg nem tudunk bocsájtani egymásnak? Legyen!
-Na készen állsz? - halottam Julie hangját.
-Nem tudom. Szerintem Kimnek elmondta Gareth. 
-Tudod, hogy nem rá gondoltunk. - lassan sétáltunk befele. 
-Ja ő.. már nem érdekel.. - néztem a cipőm orrát – menjetek csak előre én még elintézek valamit. - megálltam és az eget kezdtem vizsgálgatni. Gyerünk Alyss! Azt mondtad már nem érdekel akkor meg mire vársz. Hajrá menni fog. Felejtsd el és kész ő nem a te világod többé. 
Elindultam a terem felé ahol már javában ment a zene. Gondoltam, hogy én fogok elkésni, de ez van. Nagyot sóhajtottam és belöktem az ajtót. Végig vizsgáltam az embereket. Szép sorjában. A lányok mosolyogtak, Kim és Gareth is. Végül Zack jött. Lassan végig mértem, majd elindultam Nate-hez. Olyan magabiztosan ahogy csak tudtam. Megálltam előtte,majd a tanárnőnek szóltam.
-Elnézést, hogy késtem. Többet nem fordul elő. 
-Végre, hogy megjelent Miss Evans. Na akkor folytassuk az alapokat. - tapsolt a tanárnő. Mindenki párba állt és folytattuk. Éreztem mindenki pillantását magamon vagy csak ennyire paranoiás vagyok. 
-Örülök, hogy megvagy. -suttogta Nate a fülembe, mikor már a koreográfia egyik elemét táncoltuk. 
-Sajnálom. 
-Ugyan már ha kellett ez a kis idő akkor igazán nem haragudhat senki sem rád. - forgatott meg. 
-Rendeben akkor lányok most középre egy körbe. Remek. Ez az. Ügyesek vagytok. Most akkor két forgással jobbra. - mi? Azt már nem! - Alyssa mért álltál meg? Olyan jól megcsináltátok.
-Nem lehetne inkább két forgás balra? - reméltem, hogy lehet, de csalódnom kellett.
-Nem! Úgyhogy kapkodd magad és állj vissza. A körtől. Gyerünk mindjárt lemegy a nap és még a következő részt is átakarom venni. - mért pont velem történik ez? - jó akkor most akikhez pörögtetek lányok az lesz a párotok egy kis ideig. 
-Nagyon jó. - suttogtam mérgesen. Próbáltam nem a szemébe nézni. 
-Most akkor az új párok tenyeret összeérinteni és egymás szemébe nézni! Így..ez az Melissa szép. Ohh Julie, Daisy csak így tovább. - mindjárt ide ér Mrs. Higgins nem akartam még jobban magamra haragítani így megragadtam a kezét és ránéztem. Tekintete üres volt mégis az a megszokott vágy ott csillogott benne. Elmosolyodott, majd vissza váltott komoly arcára. - Alyssa végre! Remek párost alkottok. - majd tovább ment. Abban a pillanatban elakartam húzni a kezem, de nem engedte. Szorosan megfogta így nem tudtam szabadulni. Csak néztünk egymás szemébe. A feszültség szinte tapintható volt közöttünk. A többiek már rég minket figyeltek. Egyre dühösebb lettem. 
-Engedj el! - sziszegtem. 
-Azt hiszem soha többé nem foglak. - majd közelebb húzott és megcsókolt. A hideg kirázott és a szőr is felállt a karomon. Ajkaink elváltak egymástól, majd hirtelen pofon vágtam.
-Rendben emberek elég lesz ennyi dráma mára. Vége az órának. Holnap ugyanitt ugyan ekkor. Viszlát. - adta meg a végszót a tanárnő. Nem tudtam mihez kezdjek. Most még jobban össze zavarodtam mint eddig. Az öltözőbe rohantam és neki dőlve egy szekrénynek a kezembe temettem az arcom, amikor egy ajtócsapódást halottam...

43.fejezet

Nem akartam megvárni, hogy ideérjen az illető. Inkább neki iramodtam és elfutottam a másik bejáratig. Hatalmasat sóhajtottam mikor kiértem és hálát adtam az égnek, hogy az a valaki nem jött utánam. Úgy gondoltam, hogy most már ideje lenne haza mennem. Mivel Kimék szerintem még bent voltak. Így elővettem a telefonom és írtam egy gyors üzenetet, hogy elindulok gyalog haza. Lassan mentem nem akartam sietni. Annak ellenére, hogy nem is emlékszem mennyi ideje nem voltam otthon jó volt lelassítani a dolgot. Csak élveztem, ahogy a nap a szemembe süt és csiklandozza a bőrömet. Néha még ugrándoztam is, mint egy bolond. Már fél úton lehettem amikor egy játszótér mellett mentem el. Megpillantottam a hintákat. Nem tudtam ellenállni nekik, hát odaszaladtam és felpattantam az egyikre. Nem is törődtem a környezetemmel csak élveztem ahogy a hajamat fújja a szél és a nap még mindig az arcomat simogatja. A végére annyira magasra hajtottam, hogy egyszerűen kiugrottam és a puha fűbe érkeztem. Hatalmas kacagással terültem el a földön. Csak nevettem és fetrengtem, majd a hátamra gurultam és egy pillanatra becsuktam a szemem. Hirtelen egy árnyék eltakarta a napot. Nagyon megijedtem és felnéztem. Azonnal megnyugodtam mikor egy kíváncsi barna szempár meredt rám.
-A néninek mi a baja? - kérdezte kicsit félénken és könnyes szemmel. Szőke fürtjei rakoncátlanul lógtak az arcába. Felültem és kedvesen rámosolyogtam, majd eltűrtem a haját a füle mögé.
-Semmi bajom, de mióta figyelsz és ki vagy te kicsi szőkeség és mi a baj? 
-Ne tessék hajagudni. Én csak hintáztam a néni meg jött és velem hintázott. Aztán ki esett és én megijedtem. Aztán meg nevetni kezdett és nem értettem. 
-Tudod nekem semmi bajom, csak – hajtottam le a fejem.
-Csak a néni szerelmes. Tudom ismerem ezt a nézést. A hercegnős könyvemben is így néz a szép lány a lovagjára. - mondta teljesen komolyan. 
-Hát így is lehet mondani..de nem ilyen egyszerű az én dolgom.. tudod az én hercegem rettentően makacs pont mint én. Így félek, hogy nem igazán értjük meg egymást. 
-De ha a néni hercege igazán szereti a nénit akkor mért nem élnek boldogan a kastélyukban? - törölte meg nedves orrocskáját. Ezen muszáj volt mosolyogni. Annyira aranyos ez a kis csöpp leányzó. 
-Tudod ez nem ilyen egyszerű, talán ott fent Isten nem akarja, hogy a mi hercegségünk boldog legyen. - halványan mosolyogtam – Amúgy jól elbeszélgettük az időt merre fele laksz haza kísérlek. - megragadta a kezem és rángatni kezdte a kis kapu felé. - Na na héé annyira azért nem sietünk, hogy a karom is kiszakadjon és még kis kegyed nevét sem tudom. 
-Ne tessék haragudni, csak ha megtudják, hogy megint elkóboroltam kikapok. Az én nevem..
-Stella...merre vagy megint..Stella..azonnal gyere ide.. - egy női hang egyre közelebbről hallatszott. 
-ÁÁ szóval Stella vagy.. szép neved van..
-Köszönöm – lassított léptein mikor megláttuk a nőt aki kereste.
- Itt vagy? Nem meg mondtam, hogy egyedül ne menj messze! - szidta meg egy kicsit, majd felém fordult. - köszönöm, hogy visszahoztad. Mindig elkóborol valamerre. Örök utazó kis hercegnő. - mosolygott. 
-ÓÓ semmiség. Nagyon jól szórakoztunk a játszótéren. Egyébként nagyon aranyos a kislánya. Nem lenne baj ha többször is meglátogatnám? - valamiért nagyon kötődtem hozzá. 
-Ohh ő nem az én lányom. - Stella előreszalad és befutott egy hatalmas házba, a nő megvárta ezt majd felém fordult. - Szegénykém édesanyja pár éve hallt meg, a nagyszülei meg hallani sem akarnak róla. Sőt a tetejébe semmit sem tudunk az apja felől. Annyira elzárkózott a világtól, hogy ez idáig senkivel sem láttam beszélgetni, nem hogy megmutatta volna valakinek, hogy hol lakik. Mond mivel érted ezt el? - elmeséltem a találkozásunk minden egyes pillanatát. - Talán a mi kis hercegnőnk valami hasonlóságot érez a sorsotokban ezért bízik meg benned. Kérlek látogass meg minket többször és erről ne beszélj előtte. Rendben? 
-Héééé nénii, nénii itt az a könyv, amiről meséltem.. a hercegnős. - futott életvidáman.
-ÓÓÓ ez de szép.. - fogtam meg a könyvet.
-A néninek tetszik a könyvem?
-Persze. Mért kinek nem tetszik? 
-Hát a többi lánynak..sőt mindig piszkálnak, hogy milyen kicsi vagyok. Ezért nem beszélnek velem és.. és mindig elveszik a könyvem. - egy aprócska könnycsepp gördült le arcocskáján.
-Jajj gyere ide! - guggoltam le elé. Megtörölte szemit, majd félve pillantott a nevelőnőre, aki mellettünk állva kedvesen mosolygott és bólintott a kislánynak. Határozatlan léptekkel közeledett, majd szorosan megölelt. Ebben az egy mozdulatában érződött mennyire hiányzott már számára a szeretet. Csak szorított és szorított, majd hirtelen sírva fakadt, de nem engedett el. Felemeltem és én is szorosabban magamhoz öleltem. Ekkor jöttem rá, hogy nekem is mennyire hiányzik ez az érzés. Pedig nekem lehetőségem lenne rá..mégis kibújok alóla. Felsóhajtottam, majd bevittem a hatalmas árvaházba az immár a vállamon alvó hercegnőt. Fél óra múlva már a házunk előtt bóklásztam. Féltem bemenni, vagyis inkább féltem a letolástól, amikor már a harmadik kört mentem a ház előtt. Rávettem magam, hogy bemenjek. El is indultam, mikor a kilincsért nyúltam az ajtó hirtelen kivágódott. Édesanyám könnyes szemmel borult a nyakamba.
Ne haragudj! - suttogtam..

40-41. fejezet

40. fejezet

Próbáltam hasznosan eltölteni azt az időt míg ide ér Gareth, így megpróbáltam rendbe szedni magam. Hát mit ne mondjak nem sikerült. A hajam csomókban lógott a hátamon, a ruhám csupa kosz és vér. Förtelmesen nézehetek ki. Inkább hagytam az egészet és leültem a földre, hogy tovább bámuljam a tavacskát. Nem tudom mért, de ahogy néztem a tájat egyszer csak elsötétült minden. Csak zuhantam és zuhantam. A sötétség megszűnt és egy réten voltam. Feküdtem és néztem az eget. Feltápászkodtam és körülnéztem. Mindenhol zöldek a fák a nap ragyog, mint a gyémánt. Hangot hallottam...valaki a nevemet kiabálja, de mért hiszen itt vagyok.
-Alyss hol vagy? - közeledett a hang – Úristen Alyssa kelj fel! Hallod kelj fel! - nem értem hiszen fent vagyok, de most mintha kicsit hidegebb lenne minden. Fázom. - Alyssa kelj fel most azonnal, mert ha nem akkor nem állok jót magamért. - utasított a hang. Egy villanás és kipattantak a szemeim. Újra Sunshine partján feküdtem.
-Mi történt? - pillantottam Gareth aggodalmas arcára.
-Ezt kérdezhetném én is. Mikor ide értem kiabáltam a neved, de nem válaszoltál, beljebb jöttem és láttam, hogy ott fekszel és eszméletlen vagy ráadásul teljesen átfagytál. Most azonnal haza viszlek.
-Ne! - tiltakoztam. 
-De tiszta kosz vagy és fáradtnak tűnsz és gondolom éhes is vagy, valószínűleg ezért ájultál el. - állapította meg. 
-Nem baj. Most nem tudok haza menni vagyis inkább nem akarok, de igazad van éhes vagyok. Meg most hogy mondod kicsit fázom is.
-Jól van gyere elviszlek enni valamit. - húzott föl a földről és az autója irányába elindultunk. Lassan sétáltunk.
-Mennyi ideig feküdtem ott? 
-Hát mióta hívtál eltelt fél óra, mert tudod el kellett szakadnom Kim-től. Nehéz volt, de nem árultalak el. - kacsintott.
-Köszönöm, jó barát vagy. - kinyitotta az ajtót én meg bemásztam az anyósülésre. Beült a volán mögé és beindította az autót. A motorháztetőt hangos morgás hagyta el, majd halkabb üzemmódba kapcsolt. Lassan átjárta a testemet a kellemes meleg ami addigra beterítette az egész teret. Hálás voltam a srácnak, hogy segít nekem. 
-És most hova? 
-Hát enni nem emlékszel? - nevetett, mert éppen akkor kordult meg a gyomrom.
-Ja, de tényleg. - elindultunk, majd egy negyed órás kocsikázás után megállt az autóval az egyik gyorsétteremnél. 
-Na most én bemegyek kajáért neked, mert ha így meglátnak nem hiszem, hogy kapsz valamit is. Maradj itt sietek.
-Oké. - mosolyogtam rá. A CD-i között kezdtem kutakodni, mikor megláttam őt. A kocsi felé nézett, majd elmosolyodott és bement oda ahova a barátja. Isten áldja, hogy Gareth besötétítette az ablakokat. Szememmel követtem a srác alakját, ahogy eltűnik a sötétebb részeknél. Mi lesz ha rákérdez nem e tudja, hol vagyok. Csak nem mondja el neki. Bár mért kérdezne rá? Hiszen utál vagy nem. De..de minden bizonnyal utál. Hátra dőltem és vártam a kajám, ami már 5 perc múlva száguldott is ki az ajtón Gareth kezében. Gyorsan haladt felém, de hirtelen utána kiabált Zack. Automatikusan lejjebb bújtam. Már szinte itt beszélgettek az ajtónál. 
-Héé haver bent hagytad a tárcád. - szalad utána. 
-Köszi még jó, hogy itt voltál észre vetted. - letette a motorháztetőre a kajámat, amit a gyomrom már vadul követelt. - Amúgy hogy hogy itt vagy? 
-Csak...nem tudom, valamivel elütöm az időt míg elő nem kerül Alyss. Nagyon aggódom érte. - sütötte le a szemeit, majd megvakarta a tarkóját és felsóhajtott.
-Tudom, hogy szereted hiába tagadod és rég megbocsátottál neki a múltkori miatt nem igaz?
-Nem tudom. Vagyis persze rettenetesen szeretem és megőrjít, ha a közelembe van és még csak hozzá sem szólhatok vagy érhetek, de bánt, hogy így viselkedett kicsit meg kell leckéztetnem. Ő is ezt csinálta velem. Oké tudom nem szép dolog, de talán így jobb lesz a végén. - gonosz, d elehet, hogy igaza van és ha megleckéztet hát legyen harc. - Most nézem rengeteg kaját vettél minek ennyi? - röhögött fel kis monológja végén. Hirtelen még levegőt sem mertem venni nehogy meghallja, hogy ott vagyok. 
-Őőő nagyon éhes vagyok. - nyögdécselte.
-Na de ennyire? Hát jó te tudod, de azért ne vidd túlzásba még Kim kifogásolja az alakod. 
-Oké, de most mennem kéne sietek.
-Rendben, ha megtudsz valamit cicáról..azaz Alyss-ről – vörösödött el. Aranyos látvány volt. Fel is kuncogtam, majd rögtön abba is hagytam. - Mi volt ez? - kapta fel a fejét.
-Jó, majd szólok.. mire gondolsz én nem hallottam semmit. Na de megyek. Szia. - pacsizott le vele Gareth megfogta a kaja csomagot és bedobta hátra. Gyorsan bepattant mellém. Lassan kifújta a levegőt és rám nézett egy amolyan szerencséd hogy nem buktunk le mosollyal Én újra csak nevetni tudtam rajta. Szerencsére Zack már lelépett. 
-Remélem, hallottad amit mondott és eszedbe vésed. 
-Aha, ja.. hol a kajám? - tereltem.
-Bolond – majd gyengéden hozzám vágta a zacskót. Gyorsan falatozni kezdtem és csak tömtem magamba a rengeteg ételt. - hűűű és még azt hittem, hogy sok ételt vettem. Na mindegy lényeg, hogy visszatért a színed és most hova?
-Őőő mielőtt kimentem a tóhoz...eltévedtem egy utcába és két lány segített nekem. Rettentően szépek voltak és ikrek. Aranyosak és kedvesek voltak velem még így is ahogy kinézek. Bár nem találtam haza a magyarázatuk alapján, de szeretném megismerni őket. Nem tudod, kik ők? -kíváncsiskodtam. 
-Hát.. nem sok mindent mondtál róluk, de van egy tippem kikre gondolsz. Valószínűleg Will húgaira. Ők az egyetlen iker ismerőseim itt a környéken és nem véletlen, hogy olyan szépek hiszen modellkednek Londonban és a világ minden táján. Nyárra haza jöttek pihenni meg persze a bálra. Ha gondolod elviszlek hozzájuk, de biztos nem akarsz átöltözni? 
-Nem, jó így.. menjünk – parancsoltam és már indította is a motort...

41. fejezet

Kis idő múlva megcsörrent a telefonja..megint. Már nem is tudom hányadszorra nyomta ki míg engem fuvarozott. Kicsit megsajnáltam, hiszen lehet hogy így Kim meg fog rá haragudni és tönkre teszem a kapcsolatukat. Bár belegondolva a húgom nem ilyen. Ő kedves, aranyos és szép lány. Többek között nagyon megértő is ezt szeretem benne annyira, hogy olyan jó hozzám mikor én rengeted marhaságot követek el, amit aztán rendszerint megbánok és az ő vállán sírom ki magam. Oké nem mindig, de régen így volt és szeretném visszakapni az életemet mielőtt még nem ismertem Zack-et..mielőtt még minden könnyebb volt.
-Hahhóóó...Jól vagy? - integetett az arcom előtt Gareth.
-Mi? jaa persze csak elbambultam bocsi. Hol vagyunk?
-Mindjárt ott ahova kérted, de annyira elsápadtál utána meg hirtelen elpirultál, hogy azt hittem baj van és így megálltam. Amúgy tisztában vagy vele, hogy Kim ki fog nyírni?
-Hát sajnálom, én nem akartalak bajba keverni csak egyedül akartam lenni kicsit, hogy tisztázzam magamban a dolgokat. Aztán meg nem tudtam másnak szólni csak neked. Sajnálom, ígérem jóvá teszem. - mosolyogtam rá. A telefonja vad csörgésbe kezdett újra. Már majdnem kinyomta mikor megszólaltam. - Várj... vedd fel nyugodtan. 
-Ha akarod.
-Na végre. Hol az istenbe vagy? Nagyon aggódom miattad és Alyss felől még mindig semmi hír. - mondtam Kim kicsit rekedtes hangon. Szinte már sírt. Ez nagyon fájt nekem is, de ez van az élet nem igazságos.
-Én..őőő.. eljöttem kocsikázni.. ki kellett szellőztetnem a fejem.. sok dolog történt..és Alyss..hát – ráztam a fejem, hogy ne mondja meg hogy itt vagyok – nekem is hiányzik, de biztos vagyok benne, hogy nincs semmi baja. Jól van képes vigyázni magára. Nagyapád hogy van?
-Ajánlom neki, mert ha őrültséget csinál akkor még én is agyon verem. Képzeld már haza jöhet. Azt mondták nincs komolyabb baja. Remélem előkerül addigra a nővérem, mert ő is rettentően aggódik érte és az orvos szerint még pihennie kéne mégis ő nyugtat mindenkit, hogy nincs semmi baja és, hogy kell neki egy kis idő, hogy feldolgozza a dolgokat. Meg persze holnap lesz ugye az első próba remélem tudja és megjelenik. - ezt úgy mondta mintha tudná, hogy itt vagyok és hallom. - Na de lerakom és megpróbálok aludni egy kicsit. Siess vissza kérlek. Szeretlek.
-Én is szeretlek kicsim. Aludj jól. - pár percig némán ültünk a kocsiba mikor a srác megszólalt.
-Na és így merre megyünk?
-Hmm... elgondolkodtató, de nincs terv változás még kell egy kis idő. Sajnálom és köszönöm. 
-Hát rendben ahogy akarod. Akkor irány Julie-hoz és Daisy-hez. 
-Nem győzöm megköszönni azt a sokat amit értem teszel. - mosolyogtam rá, ami jelen kinézetemben nem festhetett valami szépen, de ez van. Nem telt el sok idő, de már ott is voltunk. Gareth előre ment és becsengetett azért még se én menjek oda így ahogy kinézek. Szerencsére a lányok nyitottak ajtót, mert Will a srácokkal volt, a szüleik meg már aludtak. Gyorsan berohantam a házba és megálltam a nappali közepén. Fejemet a földre szegeztem és szorosan átkaroltam magamat. Hallottam, hogy valamit beszélnek Gareth-tel de nem értettem mit. Megköszörültem a torkom, hogy jelezzem itt vagyok.
-Jajj ne haragudj, de buta vagyok. Én Julie vagyok ő meg Daisy. Sajnálom ami veletek történt – mosolygott bájosan. Jézusom, de szép, mintha egy angyal sétálna előttem sőt kettő. Én meg itt tiszta mocskosan és kócosan. Szinte meg sem érdemlem, hogy egy légtérbe legyek velük. Félénken vissza mosolyogtam és megszólaltam.
-Sziasztok én Alyssa Jane Evans vagyok egy szerencsétlen tuskó – kacsintottam és elnevettem magam a döbbent tekinteteken. Látszik rajtuk, hogy nem értik mért mondtam ezt. Végül is magam sem csak jó érzés volt kimondani. Sóhajtottam egyet és körül néztem. - Gareth hova lett? 
-El kellett mennie valakihez, gondolom a barátnőjéhez. - mondta az egyik. Jézusom jó lesz megjegyeznem, hogy különböztetem meg őket, mert már most nem tudom melyik melyik. 
-Ne haragudj, hogy csak így, de mi történt veled? 
-Hosszú történet. - hajtottam le a fejem. - Tudom, hogy nem illik, de esetleg nem öltözhetnék át, mert szörnyen festhetek és kicsit kezd kényelmetlen lenni ez a ruha. 
-ÓÓÓ persze gyere megmutatom a fürdőt és választunk valami ruhát is. - ragadták meg a karom és rohantunk az emeletre. Betereltek egy hatalmas fürdőszobába és megmutogatták mit hol találok, majd magamra hagytak. Gyorsan elvégeztem, a dolgom és egy törülközőbe tekertem magam. A hajamat vizesen oldalra tűrtem és hagytam, hogy lógjon. Hallottam, hogy közben Will is haza ért, mert váltott pár szót a lányokkal. Halkan kinyitottam az ajtót, majd kiléptem a folyosóra. Na most fogalmam sincs melyik a lányok szobája. Hát akkor gyerünk próba szerencse. Elindultam az egyik felé. Benyitottam és elámultam mennyi trófea és díj volt a falon. A rengeteg képen megakadt a szemem. Mindegyiken egy élet vidám göndör barna hajú srác mosolygott vissza rám. Csak álltam és néztem sorba a képeket, volt egy ami az éjjeli szekrényen volt keretben. Megkerültem az ágyat és leültem a szélére háttal az ajtónak. Óvatosan a kezembe vettem és alaposan megvizsgáltam. Négy kisgyerek volt rajta, felismertem őket azonban a negyedikről, egyben a legkisebbről nem tudok semmit. Hirtelen kinyílt az ajtó és egy döbbent zöld szempárral találtam magam szemben mikor megfordultam. Ijedtemben elejtettem a keretet ami millió darabra törött a földön. 
-Én..én sajnálom.. nem akartam – rogytam le a kupac mellé addigra már Will is odaért. - Ne haragudj. Csak eltévedtem és megláttam ezt a képet és ... sajnálom.. - láttam, hogy nem haragszik, de egy kósza könnycsepp végig gurul arcán, majd halk csattanással ér földet. Tényleg nagyon sajnálom. Ne haragudj
-Semmi baj Alyss.. csak.. nagyon nehéz nekem ha ez a kép a közelemben van. - mondta halkan felülve az ágyára. Intett, hogy üljek mellé. Így tettem. Kicsit ugyan zavart, hogy szó szerint csak egy szál semmibe ülök ott, de most lényegtelen. - Tudod az a kislány a húgom volt. 
-ÓÓ de szép, megismerhetem? - kíváncsiskodtam. Sóhajtott egyet és lassan rázni kezdte a fejét. A sírás előtört belőle és megölelt.
-Sajnos nem..tudod ötéves korában rákot diagnosztizáltak nála és már nem lehetett segíteni rajta. Olyan kicsi és törékeny volt mégis bájos és kedves. Mindig mosolyt csalt az arcomra. Csak sírt és egyre jobban. Nyugtatóan simogattam a hátát miközben ölelt.
-Ó sajnálom rettentően szép lány volt. - mondtam halkan. 
-Nem tudhattad csak annyira hiányzik a kis arca a nevetése és ő maga. Ezért költöztünk ide. Persze az ikrek mindig úton vannak így keveset vannak itt ezért pont jó itt. - szipogott még mindig a vállamba. Rettenetesen nehéz dolog volt a törölközőt magamon tartani és vigasztalni a srácot, de megoldottam. 
-Nyugodj meg. Nem tehetsz róla. 
-Tudom, de olyan szörnyű volt tudni, hogy nem tehetsz érte semmit.
-Tudom, de nyugodj meg és próbálj meg aludni kicsit. - mutattam az ágyára és arrább csúsztam, hogy beletudjon feküdni. Így is tett majd, vissza fordult.
-Kérlek maradj itt még egy kicsit. 
-Rendben. - visszaültem mellé. 
-Köszönöm. - halkan dúdolni kezdtem egy dalt. Nem sokkal később már édesen aludt is. Kiosontam a szobából és becsuktam az ajtót. Benyitottam a másik szobába, ahol a lányok voltak. 
-Végre! - ugrándoztak. - már azt hittük, hogy lehúztad magad. - nevettek. 
-ŐŐ kicsit eltévedtem. - nevettem velük. 
-Na akkor itt a pizsi vedd fel és aludjunk már késő van és holnap próba. - nyújtotta felém a ruhákat Daisy. Azt hiszem ő volt. Mindegy is gyorsan belebújtam és elfoglaltam a helyem. Holnap nagy nap vár rám..